A mellműtött nők ösztönös segítők! Klubjaik, csoportjaik, egyesületeik országszerte segítik sorstársaikat és aktívak a megelőzést támogató programokban is – ismerkedjen meg velük!

Helyi klubok, és segítő csoportok

A sorstársak felé fordulás, segítő kéz nyújtása szinte minden mellműtött nőnél ösztönösen jelentkezik. Szívesen osztják meg tapasztalataikat, és szerveznek kis társaságot, amelynek védőernyője alatt közös programokon a gyógyulás különböző lépcsőjén állók segíthetik egymást tovább. Akiket ismerek, mind remek csapatok, őszintén mondhatom!

A hivatalosnak számító szervezetek közül a Magyar Rákliga számos helyi szervezettel segíti az érintettek életét hasonlóan a Magyar Rákszövetség szervezeteivel. A Rák ellen Alapítvány Támaszadó Szolgálatának programjai és segítői is országos hatókörrel végzik munkájukat. Elsősorban projekteket támogat az Egészséghíd, és hozzájuk fűződik a minden ősszel megrendezésre kerülő Rózsaszín séta is, amely a Lánchídon vezet át, és sokakat vonzó látványosság és kiállás a mellrák ellen.

Internetes oldalak és blogok

A korrekt orvosi információk gyűjtéséhez érdemes a régebb óta működő, komolyabb szakmai oldalakat felkeresni. A blogokon, vagyis internetes naplókon keresztül, mint barátnőkhöz lehet fordulni azokhoz az érintettekhez, vagy általuk indított társaságokhoz, akik névvel és őszintén tárják élményeiket és gondolataikat más érintett elé. A teljesség igénye nélkül a fontosabb oldalak:

www.rakgyogyitas.hu , www.daganatok.hu , www.mellrakinfo.hu   www.mellrakforum.hu , www.mellrakellen.hu  , fulesodu.blog.hu

Programokat nyújtó egyesületek, alapítványok

Vannak, akik az információgyűjtésen és megosztáson túl, a szakmai tapasztalataikat felhasználva konkrét programok kínálatával segítik a betegeket, érintetteket és hozzátartozóikat. Ebben a választékban a testi-lelki támogatás számos válfaját megtalálhatják, ha az ő oldalaikat böngészik. Ilyenek:

az Egészségforrás alapítvány, Támaszadó szolgálat, Tűzmadár Alapítvány