Nemsokára jubilálok: 2000. június 30-án a közölték velem a Szolnoki MÁV Kórház országjáró mammográfiai vizsgálatát követő citológia eredményét. Mit mondhatnék: nem lepett meg túlzottan, hiszen az én hibám, hogy nem fordultam időben orvoshoz. Már jóval korábban, 1996-ban éreztem egy kis csomót a mellemben, de elhessegettem a gondolatot, hogy az nem lehet „az”! Akkor volt a munka dandárja, építkeztünk, igyekeznünk kellett, hogy legalább a melléképület lakható legyen, így nem tudtam magammal foglalkozni. Amikor tudatosult bennem mit jelent az azonnali műtét, felfüggesztettük az építkezés további részét, és bejelentkeztem Kecskemétre, az Onkológiára. A férjemet nagyon lesújtotta a betegség ténye, mert rögtön látta, hosszú út lesz ez. Neki kellett erősnek lennie, de túlzottan leterhelte a munkája, ami nagy anyagi felelősséggel járt. Megkezdődött a kálvária, amit próbáltam fásult beletörődéssel elszenvedni. Gyötrelmes időszak következett. Közölték velem, hogy nem lesz azonnal műtét, először kemoterápia, hátha összehúzódik a csomó, és ki tudják venni. Beleegyeztem, mert nem tehettem mást, annak ellenére, hogy elmondták mi vár rám. Kihullik a hajam, ami sajnos olyan gyorsan bekövetkezett, Tar-kopaszon álltam a tükör előtt, a szívem összeszorult, nem volt mellettem senki, mert a férjem, mint mindig dolgozott. Talán jó, hogy így történt, mert akkor ott eldöntöttem, hogy bármilyen sok gyötrelemmel jár a kemoterápia, a hajamat vissza akarom „kapni! Akkor 50 éves múltam, szükségem volt a mellemre, a hajamra, a női mivoltomra. Mindent elviselek gondoltam, csak ne kerüljön sor a mell teljes eltávolítására. Egy nőnek szerintem ez a két legfontosabb külső jellege. 

2000. augusztustól 2001. januárig tartott a terápia. Közben 2000. október 4.-ére kitűzték a műtétet. Abban a hitben voltam, hogy ki tudják venni a csomót, de a műtét reggelén közölte velem az orvosom, hogy úgy döntöttek, teljes eltávolítást kell végezni, mert nagy a csomó, nem lehet várni a műtéttel. 1,5 órát adtak a döntésre...

Ami addig reményt és erőt adott, összeomlott. Nem volt még mobiltelefonom, nem tudtam felhívni a férjemet, döntenem kellett.

Nagyon bíztam a férjemben, hogy nem fog emiatt eltávolodni tőlem, mert szomorú, de igaz, ilyen esetekről is hallottam. Tudtam, hogy szeret, és neki az a fontos, hogy meggyógyuljak. Este, amikor bejött hozzám, úgy tűnt egyáltalán nem katasztrófa a műtét számára, csak nyugtatgatott, hogy minden rendben lesz, ne aggódjak. Valóban mindent elkövetett, hogy meggyógyuljak. 2001. január 4.-én, amikor az utolsó kemoterápiát kaptam, meglepett egy mobiltelefonnal, hogy bármikor tudjak neki telefonálni.

Nagyon örültem neki, mert következett a sugárkezelés. A sugárkezelések után, amikor már tudtuk, hogy nőni fog a hajam, minden este megsimogatta a fejem, hátha ettől gyorsabban nő az új hajam. Sajnos az ezt követő évben a férjem lett nagyon beteg. Az aggódás miattam, a sok rohangálás, a munkahelyi elvárások teljesen kimerítették. Gyomorfekélye lett és a szíve is rendetlenkedett, fölment a vérnyomása. Nagyon megijedtem, mert nekem csaknem 30 évig Ő volt a szó szoros értelmében a társam mindenben. Addig csinálta, míg 2005. augusztus 3-án meghalt, egyik pillanatról a másikra itt hagyott engem.

Szörnyű magány szakadt rám, és rengeteg félbe maradt feladat. A ház befejezésére semmi esély, az eladás pedig kudarcba fulladt, mert jóval áron alul lett volna vevő. Ezért úgy döntöttem maradok a saját otthonomban, apródonként csináltatok pár dolgot, ami a legfontosabb.

Sokat javult a lelki és fizikai állapotom, mert a mostani párommal kezelésbe vettük a hajamat, és szép hosszúra megnőtt. Még hajmosó tálat is vettünk, hogy rendesen le tudjuk öblíteni a festéktől. Hiába, a festés maradt, de gyógynövény alapanyagú festékkel, amit 2 évvel ezelőtt ajánlottak nekem.

Sokat köszönhetek neki, a ház körüli munkákat mind megcsinálja, és persze a kert, amivel egyedül nem bírnék el.

Minden nőtársamnak azt tudom mondani, hogy ha megőrizzük nőiségünket ilyen súlyos betegség és csonka test mellett, akkor győztünk. Igaz a férfi, aki segítőül társult hozzám szintén beteg, de egymást segítve Ő is rengeteget javult. Mindketten megfiatalodtunk, ezt bátran állíthatom. Ezért mivel virágkötő vagyok elsősorban, diadalívet is készítettünk girlanddal, masnikkal, ahogy dukál, hiszen legyőztem a betegséget, a lelki, testi fájdalmakat. A hajam olyan, mint lánykoromban, csak festve. Még a magas sarkú cipőt is felveszem, mert javít a tartásomon. Automatikusan kiegyenesedik a gerincem, nem görbül a vállam, mint lapos cipőben. Nagyon ajánlom mindenkinek, hogy nem túl hosszú időre vegye fel a magas sarkú cipőt, még ha kicsit kényelmetlen is, megéri!

Az AVON "Remény szalagját" 9 éve viselem, most aranyból is megcsináltattam. Ami még fontos, az állatok szerepe a gyógyulásban.

Végezetül minden hölgytársamnak azt kívánom, hogy az én példámat látva, bízzon a teljes felépülésben, és ha nincs társa, a társra találásban. Önbizalmat ad, ha szüksége van ránk valakinek. Erre gondoljanak, és menjenek el mindenhova, ahol szépet láthatnak. Ezzel feltöltődnek pozitív energiával.

Sorstársi üdvözlettel: Rózsika Nagykőrösről