„Az ember az egyetlen élőlény a földön, amely képes megünnepelni azt az örömöt, amit az életben maradás jelent számára”

Christine Clifford,  A rák ismeretlen oldala – Történetek a reményről és a nevetésről című könyv szerzője

Főoldal

Séta a hídon

Séta a hídon

Az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért
a Mellrák Ellen idei rendezvényének fővédnöke Shmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége volt. Részlet a vele készített interjúból:

Fontos volt Önnek ez a felkérés?

Ha a köztársasági elnök feleségének a megjelenése erősíti azt, hogy ez a téma fontosabb legyen, minél több helyen beszéljenek, írjanak róla, és az érintettek érdekét szolgálja, vagy az ÁNTSZ szűrésre hívó papírjára a nők aktívabban mennek majd el, mint eddig, akkor az én munkám fontos és eredményes volt. Ha a hír szétáramlik sokfelé – például az Önök magazinján keresztül is –, és eléri az embereket, akkor egyúttal beletartozom egy olyan közösségbe, akik tesznek magukért, egymásért. Vannak üzenetek, amiket fontosnak tartok, hogy eljussanak mindenkihez. Az egyik ilyen üzenet a saját felelősségünk abban, hogy amit megtehetünk önmagunkért, azt ne mulasszuk el időben tenni.

Ön szerint mit tehetünk mi nők egymásért, az egészségért a gyógyulásért?

A Lánchídi séta alkalmával Olivia Newton-John elmondta, hogy ő fedezte fel magán a mellrákot, és ez fontos. A sorsomat nem én irányítom, de amit megtehetek magamért, ahogyan élek, az már az én felelősségem.

A legtöbbet akkor tesszük embertársainkért, ha felhívjuk a figyelmüket; tegyél magadért, figyelj magadra, hallgass az ösztöneidre! Ezt felejtettük el, pedig a társadalom védekező ereje is ebben az ősi erőben van. Az öngondoskodásban minden benne van, nem csak az egészség, hanem a tanulás, az alkalmazkodás, a fejlődés képessége, összességében egy erős életképesség és ellenálló képesség a káros hatásokkal szemben. Ebben a magunkra találásban kell segítenünk egymást.

A társadalomnak is van immunrendszere, ami akkor erős, ha minél több az tudatos és felelős egyén alkotja. És kell a jókedv, a humor egy kis bohóság, hogy egyensúlyba kerüljünk.

Ugyancsak Olivia Newton-John mesélte, hogy amikor felmerült benne az a kérdés, ami a diagnózis közlésekor mindenkiben: „Miért pont én?” ő így módosította: „Miért ne pont én? Miért a másik?” De konkrét válasza is volt: „Azért mert én most kórházat építek”. Nos, ha kórházat építeni nem is, de valamit biztos mindenki tud tenni, amit feladatának érez, és örömmel tölti el.

De mindenekelőtt üzenem: menjenek a szűrésekre és ellenőrzésekre, és tegyenek mindent magukért!

(a teljes interjú szövege az AmoenaLife Magazin 2010. novemberi számában olvasható)

© mellmutetutan.hu - 2010   Minden jog fenntartva.       Jognyilatkozat        A honlapot készítette: DTC design stúdió 20-531-6543