Beata Bishop Londonban élő pszichoterapeuta, aki saját rákbetegségéből a Gerson terápia segítségével gyógyult ki, és azóta is tanít, könyveket és cikkeket ír gyógyulás ezen módjáról, a test és lélek kapcsolatáról.
Évente kétszer látogat haza, és az Egészségforrás Alapítvány által szervezett kurzusokon segít a betegeknek, érdeklődőknek, hogy megértsék és elsajátítsák mindazt, amit saját magukért tehetnek.

2003. áprilisában készítettem vele interjút A daganat nem maga a betegség  címmel. Abben az írásban  a Gerson terápia történetével, és alapszabályaival ismerkedhettek meg olvasóink, s mivel hírét vettem, hogy Beata Bishop épp itthon tartózkodik, éltem az alkalommal, hogy tovább beszélgessünk a test és lélek kapcsolatáról.

Mi már találkoztunk évekkel ezelőtt, akkor a Gerson terápia lényegéről beszéltünk

Bizony van már néhány esztendeje, hiszen én már húsz éve, hogy hazajárok, évente általában kétszer: májusban és novemberben vagyok itt három hetet.

Londonban és itthon is dolgozik, könyvet ír, népszerű természetgyógyász magazinnak cikkeket, Gerson terápiát oktat, pszichoterápiát folytat…

…és szabad időmben énekelek is – nem viccelek, tényleg! És nem véletlen. Minden mindennel összefügg ugyanis..

Pontosan az összefüggések miatt szerettem volna beszélgetni Önnel. Hogyan ismerhetők fel, és miként használhatjuk őket gyógyulásunk érdekében?

Számomra fontos, hogy olyan életmódot folytassak, ami a lehető legegészségesebb, és ugyanakkor a bensőmet is ápoljam, mert a kettő összefügg. A test és lélek egy egész, és aki szétválasztja, az magának kárt okoz. Sokan nem értékelik ezt a kapcsolatot kellőképpen. Mielőtt megbetegedtem, nekem sem volt kapcsolatom a testemmel. Használtam. Mintha lett volna egy hús-vér taxi, amiben utazom és én mondom neki, hogy mit csináljon, és ő azt csinálja. De semmi kapcsolatom nem volt vele.

Hogy lehet ezt a kapcsolatot megtalálni, vagy visszaállítani,  ha már elveszítettük?

Amikor az ember hirtelen rádöbben, hogy ez a test, ami addig engedelmesen végezte a munkáját, egyszer csak egy halálos betegséget produkál, az hatalmas megrázkódtatást jelent. De ha végiggondolja, akkor felismeri, hogy nem is a test okozta, hanem „én”, azzal, hogy használtam és kihasználtam.
Nekem a betegség azt mondta: állj! Most két évig csönd! Pihenj, idd a répalevet és ne csinálj semmit! Így utólag úgy gondolom kárpótlásként. Mondtam, jó. Elfogadtam, és ilyenformán kialakult egy baráti kapcsolat ezzel a dologgal, a testemmel, amivel élek, amivel „taxizom”.
Vigyázok rá, és nagyon figyelek, mert állandóan üzen.
A terápiás beszélgetésekben mindig megkérdezem, milyen panaszok merültek fel korábban, a betegséget megelőző két évben. Nagyon hasonló tünetekről számolnak be a pácienseim: gyakoribb meghűlések, amikből egyre nehezebb volt felépülni, foghústályog, migrének, emésztési zavarok és alvászavar. Ez mind üzenet, amire nem figyeltünk oda. Átmenetileg elaltatjuk őket, és egyre komolyabb, egyre súlyosabb formában jelez a test újra és újra. Ez az egyik legfontosabb összefüggés: vegyük észre a testünk üzeneteit, mert kiabál, hogy baj van!

Mérhetetlenül felgyorsult világban élünk, ahol rengeteg stressz ér bennünket, a környezet arra sarkall, hogy a jeleket elhallgattassuk, és hajtsuk tovább a „taxit”. Mit tud javasolni abban a stádiumban, amikor még nem alakult ki a komolyabb betegség? Hogyan előzhetjük meg?

A stressz valójában nem negatív értelmű. Éppen nagynevű hazánkfia, Selye János professzor ismerte fel, hogy egy bizonyos mennyiségű stressz nélkül élni sem tudnánk, tehát nem a stressz maga a kérdés, hanem a mi válaszunk, reakciónk. Ezt egyébként a kétezer évvel ezelőtt élt Epiktetosz úgy fogalmazta meg, hogy  „Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott véleményük” - vagyis nem az számít mi ér engem, hanem hogy én mivel azonosítom magam!
Nem mindegy, hogy én vagyok stressz, vagy engem ér egy stresszhatás!
Egyszerű technikákkal is tehetünk a stresszessé válás ellen. Ugyanis mi történik akkor, mikor feszültek, idegesek vagyunk? Felgyorsul a lélegzetünk, felhúzzuk a vállunkat, görcsbe rándulnak az izmaink, ökölbe szorul az kezünk. Fordítsuk meg ezt a fizikai oldalról: tudatosan lazítsuk el a kezünket, és tartsuk széjjel az ujjainkat – ez nagyon fontos! -, és egy laza mozdulattal ejtsük a térdünkre – így! Csinálja utánam – mutatja. Most tartsa így a kezét, és közben próbálja megfeszíteni a karizmait! Sikerül?

Nem, tényleg nem lehet így megfeszíteni!

Pontosan erről van szó. De ugyanígy figyelje meg a testtartást! Mikor feszültek vagyunk, ösztönösen össze- és felhúzzuk a vállainkat. Ha ezt tudatosítjuk, és leengedjük őket, máris megváltozik a belső érzet. És lassítsuk le a lélegzetünket, szívjuk a hasunkba a levegőt a mellkasunk helyett! Ezeket tanítani, tudatosítani, gyakorolni kell! Egyszerű, de nagyon hatékony módszerek.
Persze mindenki továbbfejlesztheti. Amikor még autót vezettem – Londonban ma már ez szinte lehetetlen -, gyakran ültem a dugóban. Egy idő után rájöttem, hogy bármennyire idegeskedem is, attól a dugó nem szűnik meg. Elkezdtem hát Schubert dalokat dúdolni, és az megnyugtatott, megváltoztatta a hangulatomat.
Ezek primitív dolgok, és mégis új fel kell fedeznünk őket. Időnként újra kell tanulni élni.

Van-e összefüggés az átélt lelki traumák és a súlyos betegségek kialakulása között?

A terápiás kérdésben én úgy szoktam fogalmazni, hogy volt-e a kliens életében rendkívüli esemény az elmúlt másfél évben. Ennek persze nem kell ennek tragédiának lenni. Sokkal inkább valami olyan, mint az élni akarás elvesztése. Amikor a beteg visszaemlékszik, hogy volt az életében egy pillanat – vagy időszak -, amikor úgy érezte, mindegy, hogy él-e vagy hal. Olyan helyzet idézi ezt elő, amit életcsapdának hívunk, mert nem lehet elviselni, mégis el kell viselni. Persze senki ne higgye, hogy a betegség csak pszichésen alakul ki. Ehhez rengeteg minden hozzájárulhat, ami az immunrendszert gyengíti, tönkreteszi.
De tisztában kell lenni azzal, hogy gondolataink befolyásolják érzelmi és fizikai állapotunkat: a test engedelmeskedik, a pozitív és a negatív utasításoknak is. Az energia a gondolatot követi.
Egy életcsapdából nem csak a halállal lehet kijönni, hanem más megoldások is léteznek, csak meg kell látni, meg kell találni. El kell dönteni, hogy létezik-e egy harmadik út.

Említette, hogy májusban és novemberben szokott Magyarországra jönni, most viszont március van. Mi az apropója a jelenlegi látogatásának?

Az új Gerson könyv jelenik meg itthon is, amit én írtam Charlotte Gersonnal, és a magyar fordításban is aktívan részt vettem. Nagyon örülök, hogy a magyar olvasók is kezükbe vehetik.
Az olvasóinak szeretném még egyszer hangsúlyozni: mindig az a nagy kérdés, hogy mivel azonosítjuk magunkat; a stresszes helyzettel, betegséggel, öregséggel, testünkkel, érzelmeinkkel, fájdalmainkkal? Vagy felfedezzük végre, hogy mindnyájunkban van egy változtathatatlan, erős mag – ami bölcsebb, mint az agyunk, erősebb, mint a testünk, nyugodt és békés, nem érinti stressz, betegség, fájdalom, érzelem.

Korábbi interjúnk: A daganat nem maga a betegség - Interjú Beata Bishoppal