Szerző: Janni Anikó
Az Emlőműtöttek Veszprém Megyei Klubjainak VI. Találkozóját tartották április 9-én a megyei kórház Csillag-termében.
Az
emlőrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége. Magyarországon évente
mintegy 7500 új megbetegedés fordul elő, és mintegy 2800 nő veszti
életét évente a betegség következtében. Leginkább 30 éves kor fölött
jelentkezik, 50-65 év között a leggyakoribb. Ma Magyarországon az
emlőrák felismerésétől a daganatos halálig eltelt idő átlagosan több
mint 14 évre becsülhető, köszönhetően a korszerű klinikai- és patológiai
diagnosztikának és kezelésnek.
Az emlőráknál a terápia eredménye
annál hatékonyabb, minél korábbi stádiumbanismerik fel a betegséget.
Éppen ezért fontos, hogy minél hamarabb orvoshoz forduljon mindenki, aki
az emlőben csomót tapint. Az emlőrák többnyire fájdalmatlan, sőt, minél
inkább fáj egy csomó, annál kevésbé valószínű, hogy megjelenése
rosszindulatú daganatra utal.
A megyében 1989 óta működnek klubok
emlőműtötteknek Veszprémben, Balatonfüreden, Pápán, Várpalotán és
Tihanyban. Működésük célja, hogy a gyógyult és gyógyulni vágyó
sorstársaknak hitelesen nyújtsanak segítséget, mutassanak példát. Ennek
jegyében rendezték meg április 9-én az Emlőműtöttek Veszprém Megyei
Klubjainak VI. Találkozóját a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban.
A házigazda a Fagyöngy Klub volt, a találkozó programjai a
megelőzéssel, a gyógyítással és a rehabilitációval voltak kapcsolatosak.
–
Az első találkozóval egybekötött divatbemutató 1997-ben volt
Veszprémben. A mai napon az jutott eszembe, mennyire fontosak az életben
„a pillanatok”. Akik átélnek egy traumát, például mellrákosak lesznek,
azok máshogyan élik meg „a pillanatot”. Örülni kell a másiknak, hogy ma
eljöttünk ide. A mai napnak is ennek a momentumnak a jegyében kell
telnie – köszöntötte a vendégeket Elek Erika, az Amoena Kft.
Ügyvezetője.
– Rendezvényünk kapcsolódik a nemzeti rákellenes
naphoz, amit április 10-én tartanak. Célunk, hogy újból felhívjuk a
figyelmet arra: nagyon fontosak a szűrések, a korai felismerés. Akik itt
ülnek, példái annak, hogy meg lehet gyógyulni. A nőiség jegyében
szeretném a rendezvényt elkezdeni – nyitotta meg a rendezvényt Lángné
Janni Margit, a találkozó szervezője, a nap háziasszonya.
A
rendezvényen előadást hallhattak a résztvevők az onkológiai centrum és a
szűrések fontosságáról, a gyógyulás lelki folyamatáról, valamint a
mozgás szerepéről. Bemutatkoztak a megye klubjai, divatbemutatóval és
kötetlen beszélgetéssel zárult a rendezvény.
Cikkeink szabadon átvehetők a forrás (vehir.hu) megjelölésével, interneten a cikkre mutató link elhelyezésével.