„Az ember az egyetlen élőlény a földön, amely képes
megünnepelni azt az örömöt, amit az életben maradás jelent számára”
Christine Clifford, A rák ismeretlen oldala –
Történetek a reményről és a nevetésről című könyv szerzője
|
|
|
|
Taxonómia kifejezés
Nemsokára jubilálok: 2000. június 30-án a közölték velem a
Szolnoki MÁV Kórház országjáró mammográfiai vizsgálatát követő citológia
eredményét. Mit mondhatnék: nem lepett meg túlzottan, hiszen az én hibám, hogy
nem fordultam időben orvoshoz.
Mellműtét után is lehet teljes életet élni, de ehhez nemcsak komoly lelki harcokat kell megvívnia magával a betegnek, hanem tisztában kell lennie azzal is, milyen praktikus megoldási lehetőségek állnak rendelkezésre a plasztikától a protézisekig és a speciális melltartókig. Mi most az utóbbiakkal foglalkozunk.
Közvetlenül a műtét után, az utókezelés és a felépülés időszaka következik. A dolgok lassan visszaállnak természetes rendjükbe. Vajon így van ez a párkapcsolatban is? A gyengédség utáni vágy felébredésével egyidejűleg felmerül a kétség: lehetek-e vonzó, lehet-e még erotikus kisugárzásom?
A csomót a mellemben fürdés közben vettem észre. Hazautaztam a
kivizsgálásra, és kiderült, hogy rosszindulatú. A műtét előtt javasoltak
egy kemoterápiát, ami „összehúzza” és keményebbé, jobban műthetővé
teszi a daganatot. No, az kegyetlenül kemény volt. Egy hét alatt a
kezemben maradt a hajam, állandó forgószelet éreztem magam körül - két
hónapig tartott, de kibírtam.
1. A rákról szóló diagnózis nem csekélység. Nem könnyű lenyelni.
Otthon, családban, közvetlen környezetünkben, kapcsolatainkban sokszor nem nyilváníthatjuk ki dühünket, bánatunkat, szomorúságunkat, nem vállaljuk a konfliktusokat . Ha a problémákat nem dolgoztuk fel, vagy nyíltan nem beszéltük meg, azt jelenti, hogy mindent a szőnyeg alá söpörtünk. Addig-addig söprögettünk, míg mi magunk bele nem botlottunk a szőnyeg-kupacba. Ez a „kupac” manifesztálódott a melltumorban.
Egy szép nő ül velem szemben. Minden porcikájából az élet szeretete árad, és a hit adta magabiztosság. Sorsának különös fordulatai bontakoznak ki az elbeszélésből, miközben hallgatom, azt gondolom, hány történet, egyéni dráma van egy-egy betegség mögött. Vajon, ha megkérdeznének minden mellműtöttet, meséljen az életéről…
Csókok ízét érzem még a számban, bedobok néhány bugyit a hátizsákomba, egészen keveset, két kis rövid szoknyát, néhány napra felruccanok Budapestre, összepuszilom a családot, beugrok egy kis melltapizásra, aztán orevoá nyár, orevoá szerelem.
A forgatókönyv a Kékgolyó utcában történtek miatt átíródott: masztektómia szeptember végén.
|
© mellmutetutan.hu - 2010 Minden jog fenntartva. Jognyilatkozat A honlapot készítette: DTC design stúdió 20-531-6543
|
|